Címlapsztori

» Mit írt az Élet és Egészség (mai Boldog Élet) IX. évfolyamának 1. száma? (2010.12.10)

Jó kedély – egészség

Jó kedély – egészségNincs ember a földön, akinek az élete teljesen mentes maradhatna a szenvedéstől és a vele járó szomorúságtól. Ennek ellenére is a maga számára minden ember azt reméli, hogy ő e tekintetben kivétel lesz, és élete vidámságban és jó egészségben fog eltelni.

A vidámság és az egészség a lehető legszorosabb összefüggésben állnak egymással, mert csak az egészséges ember lehet jó kedélyállapotban. A nyomott kedélyhangulat már önmagában véve is valami egészségügyi rendellenességre utal. A pszichoanalitikusok (akik a bécsi Freud professzor által kezdeményezett lélekelemzési módszer útján kísérlik meg kigyógyítani az embereket lelki betegségükből) azt állítják, hogy számtalan szervi megbetegedést is sikerült kigyógyítani azáltal, hogy a beteg kigyógyult kedélybetegségéből.

Jó kedély – egészségA kedélybetegségek helyzetét a valódi életöröm szempontjából igazán sajnálatosnak kell mondanunk. Beteg embernél a nevetést nehéz és mély sóhajtások váltják fel, mosoly helyett pedig könnyek szöknek a szembe. Ilyenkor érzi csak az ember igazán a vidám kedély szükségességét és hasznosságát.
Az egészség az élet kétségbevonhatatlanul legértékesebb kincse. Ha egészségesek vagyunk, bátor szívvel és derűs kedéllyel fogadjuk az életben elkerülhetetlen és fájdalmas dolgokat is, és hinni tudunk abban, hogy a magunk elé szabott célt minden akadály és nehézség ellenére is el tudjuk érni.

A jó kedély egyike a leghatásosabb szépítőszereknek, amikor sokan rengeteg pénzt áldoznak azért, hogy konzerválják megjelenésük külső szépségét.
 

Szigeti László Attila
ny. vezető főtanácsos


» Házasságok az ókorban (2011.10.04)
» Házasság külföldivel (2011.07.21)
» Esküvői jelképek (2011.01.21)
» A dohányzás ártalmai (2010.10.27)
» Házastársi szerepek (2010.10.22)
>>

Szeretne leszokni a dohányzásról? Egyedül nem sikerült?

LÉLEGEZZ SZABADON dohányzás leszokást segítő és támogató; tanfolyamot tartunk.
Időpontok: február 22.,23.,24.,25., napokon 17:30-tól.
Helyszín: MentŐ Mentál iroda
1052 Budapest, Kígyó u. 4-6. félemelet 3-as ajtó, 20-as kapucsengő.

A "Lélegezz szabadon" dohányzás leszoktató program segítségével, ez már több mint húsz millió embernek sikerült a világon.

Most nálunk is jelentkezhet, erre a csoportterápiás megközelítésű programra.

Jelentkezzen most!
Jelentkezési határidő: február 18.

Az alábbi elérhetőségek valamelyikén előzetes bejelentkezés szükséges:

E-mail: mentaliroda@sda.hu
Tel.: 06-30-220-5050
H-Cs. 14-19 óráig

02.png  01.png