A házasság személyiségfejlesztõ hatása

 „Az emberi kapcsolatok biztosítják a személyiség legfontosabb szükségleteit, ezek nyújtják a biztonság, a barátság, a szeretet és a szexuális öröm lehetõségeit. De kellenek az emberi kapcsolatok a személyiség egyensúlyához és megfelelõ mûködéséhez is éppúgy, mint felnõttkori fejlõdéséhez és integrációjához”- állapítja meg Dr. Buda Béla pszichológus.

 

Nem a bolti eladó vagy a távoli ismerõs inspirál férfit és nõt, hanem sokkal inkább az a személy, akihez mélyebb szálak, erõsebb érzések fûznek. Ezért kínál a házasság csodálatos esélyt a fejlõdésre és az egyre érettebbé válásra. Ha az ember önmagáért nem tenne meg bizonyos lépéseket, van valaki, akiért megteszi. Csak a mély kapcsolat képes megadni az embernek azt a teljességet, amire vágyik. A szerelem és a házasság azért viszi ugrásszerûen elõre a személyiségfejlõdést, mert lehetõvé teszi saját lelki határaink átlépését, nyitottabbakká válunk, amelynek révén képesek vagyunk befogadni egy másik ember lelkivilágát, és gazdagodunk az õ élményeivel, tapasztalataival, látásmódjával. Házasságunk a munkahelyi és baráti vagy egyéb rokoni kapcsolatoknál sokkal mélyebben befolyásol, hiszen párunkkal szorosabb és teljesebb közösséget alkotunk. Tartós és igencsak intim kapcsolat ez. Ebben a közegben az embernek megadatik, hogy kinyíljék és növekedjék, akár egy virág. A jó házasság mindig pozitívan hat a házastársak személyiségére, hozzájárul fejlõdésükhöz és így színesebb, gazdagabb lesz életük. 

 

A házastársak attól, hogy életüket összekötik, nem válnak egy személlyé, megmarad egyéniségük, önálló látásmódjuk, ízlésük és szabad akaratuk. Külön hangsúlyozni szeretném, hogy egyéni felelõsségük is megmarad. Természetesen számos területen (pl. gyermekvállalás, nevelés) közös felelõsséget vállalnak, mégsem lehet azonban elbújni az egyéni felelõsség terhe elõl. Sok mindent átvesznek egymástól és alkalmazkodnak, de idõnként mégis felszínre kerülhetnek különbségek. Ilyenkor vagy összeomlik az „egyek vagyunk” tudata, vagy úgy érzik, hogy némi különbözõség „belefér”, sõt természetes, de „ettõl még egyek vagyunk”. Ha kölcsönös szeretetre épült a kapcsolat, akkor a teljességéhez hozzátartozik a másik fél önállóságának tiszteletben tartása. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint megadni neki a szabadságot, hogy úgy élhessen, ahogyan õszinte meggyõzõdéssel élni szeretne. Tisztelnünk kell tehát társunkat, ha belsõ követelményeinek és önbecsülésének eleget téve él, még akkor is, ha mi néhány dolgot másképpen tennénk. Ha ténylegesen elfogadjuk, hogy párunk önálló személy, akkor azt is el kell fogadnunk, ha megváltozik. Nem kényszeríthetjük, és nem manipulálhatjuk õt következmények nélkül. 

 

A házastársak nem sajátíthatják ki egymást egészen. Párunk kisajátítása azt fogja eredményezni, hogy társunk mint önálló személyiség nem tud majd rendesen kibontakozni, emellett maga a kapcsolat is rossz irányba megy el. Önállóság nélkül nincs is fejlõdés. Minden egészséges lelkületû házaspárnak szüksége van társadalmi kapcsolatokra, és a társadalomnak is szüksége van a házaspárok tevékenységére. Hatalmas elõny a gyerekek számára, ha olyan szüleik vannak, akik nagyszámú társadalmi kapcsolatot ápolnak, akiket sok minden érdekel, akik aktívan részt vesznek különbözõ (pl. vallási, mûvészeti, ismeretterjesztõ, szabadidõs vagy sport-) közösségek, csoportok életében. Az ilyen kapcsolatok nagyban befolyásolják az egyén, a házaspár és az egész család fejlõdését, látókörük kiszélesedését. 

Egymás értékeinek õszinte megbecsülése nélkül kár megházasodni. Egy igazán jó házasságban az egyik fél felfokozza a másik fél fejlõdési lehetõségeit. A férj terveit hallva a feleség biztatással, támogatással  reagál és fordítva, így segítik egymást a kibontakozásban. Bíznak a másik fél értékeiben, és jó lelki és érzelmi hátteret nyújtanak egymásnak. Így a kölcsönösség jegyében egyre szélesebb körben fogják boldoggá tenni egymást.